Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Kirtyán Laci írta:
VálaszTörlés"Kedves Osztálytársak! Kedves Házastársaik!
Mélyen lesújtott a tegnap kapott hír, hogy ismét megfogyatkozott ez a különös csapat, a PTTT volt IV.b osztálya. Elhagyott minket az Anna, aki mindig bizakodó volt a sok szenvedés dacára is, ami neki osztályrészül jutott. Jó volt vele beszélgetni, mert nem hagyta el magát, mindig előre nézett, mindig bizakodott.
Hiszem, hogy nem hagyott itt minket örökre, mert csak az hal meg igazából, akire soha senki nem emlékezik, aki nem szeretett és őt sem szerette senki. Az Anna nem ilyen volt!
És a mi közösségünk sem ilyen! Én még nem hallottam soha ilyen összetartó volt osztályközösségről, akik évente alig várják az újabb találkozás lehetőségét,bár mindig akad egyéb problémák miatt hiányzó. Mi ez, ha nem a szeretet, a szeretetnek a legőszintébb, legigazibb megnyilvánulása? Mert a szeretet legigazibb megfogalmazása az, hogy "ne tegyek másnak olyat, amit nem szeretnék, hogy velem is megtegyenek."
És úgy érzem, a mi közösségünk ilyen! Igazi, őszinte egymás iránti szeretet irányítja.
Nagyon nehéz már így 70 felett arra gondolni, hogy az ilyen eltávozások csak néha-néha fognak előfordulni. Sajnos egyre többször fogunk összejönni a temetőben is! Ennek ellenére azt kívánom mindenkinek, vigyázzon magára ahogy csak tud, bár a sorsát senki nem tudja,ahogy én sem tudom az enyémet irányítani.
Az Annának pedig azt tudom kívánni, hogy nyugodjon békében, és az Isten éltesse őt maga mellett mindörökké.
Az Isten áldjon meg és védelmezzen mindannyiunkat!
Üdvözlök mindenkit szeretettel
K. Laci
"
Pritz Laci írta:
VálaszTörlésAlig néhány hete,hogy Szarvaskúton beszélgettünk Annával. Elmondta, hogy még előző nap is úgy volt, talán el sem tud jönni, mert annyira rosszul érezte magát. Aztán megrázta magát, arra gondolt mégis eljön, ki tudja nem utoljára találkozhatunk-e ! SAJNOS igaza lett ! Bár ne lett volna...!
Anna egész lényével, viselkedésével, megnyilvánulásaival nagyban hozzájárult közösségünk összetartó erejének kialakulásához! Emlékezzünk rá szeretettel, nyugodjon békében ! P.L
Kuti tanár úr levele:
VálaszTörlésKedves Gyászoló IV.B! Tudnotok kell, hogy szabad együtt sírnunk! Szabad csokorba szedni Kosztolányit, a szarvaskúti fotót, az elsírt mondatokat!
"...hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz, rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz parancs szavát: No, gyere tedd le!"
Weöres Sándorral dacolva mondtam ellent szeptember 27-én ezeknek a soroknak, példaként pedig Téged szólítottalak meg Kedves Anna,
hiszen délutáni beszélgetésünkben példát adtál arra, hogyan vállalja az ember szeretettel, szolgálattal hetven évét, s bár fájdalmak árán,
de nem leláncolva, hanem útra kelve Szarvaskútig, otthon pedig ülve is főzni-sütni-vasalni, ha a szeretet ezt diktálja.
Aztán 30 napot fordítottunk a naptár lapjain, s mi sem leláncolva, de emelt kezekkel intünk Istenhozzádot Neked, lehajtott fejjel megköszönve példádat.
Családod a Nagymamát, az Édesanyát gyászolja, nekünk megmaradsz boldog b-snek, nekem leginkább I. b-snek, annak a 14 éves kislánynak, aki azt az
1961. szeptemberi matek órán nem titkolt mosolyt Szarvaskútig is megőrizted, el is hoztad az évtizedes emlékekkel, megajándékozva valamennyiünket.
Nyugodj békében!