"Ha adok neked bármit, sohasem várom el, hogy Te is adj nekem. Te majd adsz másnak. Ha egyszer bekopog hozzád egy éhes öregember, adj neki egy falatot. Lehet, hogy én leszek!"
A felhívás:
2017. november 2.
Szabó Lajos Béla: Tükör és árnyék - című verseskötete kiadásának története ( 2005 )
Mottó (idézet Róna Banditól):
"Ha adok neked bármit, sohasem várom el, hogy Te is adj nekem. Te majd adsz másnak. Ha egyszer bekopog hozzád egy éhes öregember, adj neki egy falatot. Lehet, hogy én leszek!"
A felhívás:
"Ha adok neked bármit, sohasem várom el, hogy Te is adj nekem. Te majd adsz másnak. Ha egyszer bekopog hozzád egy éhes öregember, adj neki egy falatot. Lehet, hogy én leszek!"
A felhívás:
2017. október 30.
Matyófalvi Gábor - Matyó ( 1947 - 1998 )
Matyó osztálytársunk, amilyennek mindannyian ismertük és kedveltük, 1961 és 1965 között:
És ami azután történt vele, és talán nem mindannyian tudtunk róla:
Matyófalvi (Matyó) Gábor szobrászművész, a Vajda Stúdió tagja élete és munkássága megtekinthető ITT
(Tartalom: Novotny Tihamér | Grafikai terv és honlap: eMeLA
Támogató: Ritterné, Matyófalvi Judit, művészettörténész, Hollandia, a művész testvére)
Fotók
És ami azután történt vele, és talán nem mindannyian tudtunk róla:
Matyófalvi (Matyó) Gábor szobrászművész, a Vajda Stúdió tagja élete és munkássága megtekinthető ITT
(Tartalom: Novotny Tihamér | Grafikai terv és honlap: eMeLA
Támogató: Ritterné, Matyófalvi Judit, művészettörténész, Hollandia, a művész testvére)
Fotók
2017. október 29.
Datzuk Anna emlékére
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
2017. október 6.
Zirc - Szarvaskút - 2017 ( Pritz László fotói )
Zirci Apátság - képek
Zirci Arborétum - képek
Az " Útközben " albumban látható a Hajmáskéri vár / romjai?!/, Csetény falu a falunap után és Mór a Bozóky pincészettel, valamint a
város szülöttének, Wekerle Sándornak a szobra.
2017. október 3.
2017. szeptember 28.
Zirc - Szarvaskút - 2017 ( Varga Pista videója )
Kuti Tanár úr beszéde (részlet) és a "hallgatóság" megtekinthető ITT
Kodály Zoltán - Weöres Sándor ÖREGEK kórusmű: ITT meghallgatható.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)