A Puskás Tivadar Távközlési Technikum 1965-ben érettségizett IV.b. osztályának emlékei, visszaemlékezései a középiskolai évekről és az érettségi találkozókról.
2010. szeptember 22.
Felvételi vizsga
Úgy emlékszem annak idején technikumba sokkal nehezebb volt bekerülni, mint gimnáziumba. Felvételi vizsga volt matematikából, műszaki rajzból és "műszaki gyakorlat"-ból. Ez az utóbbi bizony kifogott rajtam. Egy fogaskerekeket tartalmazó működő szerkentyűt kellett alaposan szemügyre venni, majd miután a vizsgáztató tanár szétszedte, nekünk újra össze kellett állítani. (Álmomban ne jöjjön elő! Most sem tudnám megcsinálni.). Már itt, a kezdet kezdetén eldőlt, hogy belőlem "csak" elméleti szakember lehet, nem gyakorlati. Pedig szegény szüleim azért akarták, hogy technikus legyek, hogy jó TV-szerelő váljon belőlem :-) Egy ilyen szerelőtől hallottak először a Puskás Technikumról. Ezért adtam be a jelentkezési lapomat a Puskásba. Én csak annak örültem, hogy 4 év után lesz szakmám, és a döntés ez után az én kezemben lesz, hogy dolgozni menjek, továbbtanuljak vagy mindkettő. (Lengyel Ágnes)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az elektomos dolgok, a rádiózás kölyökkorom óta izgatott. Apám a Puskást találta meg, így kerültem oda. Hát nem sokra emlékszem a felvételiről, de fogaskerekes kütyü az rémlik. Egy falapon volt rajta és a végén akkor volt jó, ha egy mutató, amely a lap alatt volt és én nem láthattam, egy jelre mutatott.
VálaszTörlésArra viszont jól emlékszem, hogy késésben voltam. Rohantam a Moszkva térre a 63-as villamoshoz. Miután felszálltam derült ki, hogy csak egy vonaljegyre való pénz van a zsebemben. Ez elég volt a Nagyvárad térig, onnan újabb futás. Haza pedig gyalog kellett menni! Azóta sem mentem ennyit a városban.